Kolár Péter, a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális-közéleti szervezete, a Csemadok kassai választmányának elnöke, a Thália színház volt igazgatója kapta az idei Pro Probitate – Helytállásért díjat, amelyet a kitüntetett vasárnap Kassán, a Kelet-szlovákiai galéria dísztermében rendezett ünnepélyes átadón vette át.
Az ünnepség idején zsúfolásig megtelt a volt vármegyeházán kialakított galéria díszterme, a vendégek között a felvidéki magyar közösség vezető képviselőit és több ismert közéleti személyiségét is látni lehetett.
Köszöntőjében Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a helytállás szerepének fontosságára mutatott rá, hangsúlyozva ennek üzenetét a Felvidéken “nem kisebbségben, legfeljebb kevesebbségben” élő magyar közösség számára. Kiemelte: azok, akik képesek erre a helytállásra, arra, hogy egyéni önmegvalósításukon túl szolgáljanak egy közösséget, képesek egy értékfogyott világban ellenállni az önsors-rontásnak, s így folyamatos küzdelmet folytatnak a közöny ellen is.
“A Pro Probitate – A helytállásért-díj igazi értékét az adja, hogy eddigi kitüntetettjei mindannyian így cselekedtek. Ma méltán bővül újabb névvel a sor. Azt kívánom, hogy nemzeti közösségünk tagjai önmagukban is megtalálják e díj alapértékeit!” – zárta beszédét Menyhárt József.
Az átadón Csáky Pál az MKP európai parlamenti képviselője, a Pro Probitate díj egyik alapítója elmondta: az idei díj odaítélésekor két fő szempontot vettek figyelembe, elsőként Kolár Péter személyét, aki évtizedek óta meghatározó személyisége a kelet-szlovákiai magyar kultúrának. “Kassán nem igazán történik fontos dolog Kolár Péter nélkül” – jegyezte meg Csáky Pál. Hozzátette: a másik szempont pedig az volt, hogy e díjjal az ország keleti részében élő magyar közösségnek is üzenetet küldjenek.
Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke felszólalásában a jövőre hetvenedik életévét betöltő Kolár Péter szakmai életútját méltatta. Rámutatott: Kolár Péter egész élete szorosan összefonódott a magyar kultúrával, fiatalon szervezni kezdte a kassai népi tánccsoportot és irányította a kassai ifjúsági klubéletet, az 1989-es rendszerváltoztatás után önállósította a Thália színházat, amelynek később igazgatója lett, egészen máig, amikor nyugdíjasként is tevékenyen részt vesz a magyar kultúra továbbéltetésében.
Kolár Péter, a neki adományozott Pro Probitate díjról azt mondta: az nemcsak neki, hanem azoknak is szól, akikkel évtizedekig együtt dolgozott. “Elhatároztam, hogy mivel most érem el a hetedik X-et, már egy kicsit visszaveszek a tempóból, (…) de ez a díj kötelez is, úgyhogy még egy ideig megpróbálom továbbvinni a kultúraszervezést” – mondta Kolár Péter. (mti)