Dr. Tamás Aladárné Ilonka néni augusztus 22-én, 104 éves korában, otthonában csendesen örökre elaludt – tudatta a Felvidék.ma-val lánya, Fehérné Tamás Judit.
Hamvasztás előtti búcsúztatására 2016. augusztus 25-én 13.00 órakor a rimaszombati temető ravatalozójában kerül sor.
Tamás Ilonka néni az alapiskolát Várgedén végezte, középiskolai tanulmányait Rimaszombatban folytatta. 1931-ben érettségizett, az akkor egyetlen magyar tannyelvű Pozsonyi Orsolyarendi Apácák Magyar Tanítónőképző Intézetében. Ugyanebben az évben kezdett el tanítani Runyában, majd később Nagybalogon. 1933-ban tette le a képesítő vizsgát, és kapta meg a tanítói oklevelet. Továbbra is a Nagybalogi Református Felekezeti Iskolában tanított.
1937-ben ment férjhez dr. Tamás Aladárhoz. Az 1938/39-es tanévtől nem tanított, mert elköltöztek Tornára, ahol a férje állatorvosként működött. 1943-ban született Judit lánya és 1945-ben Ilona Anna lánya, akit 2012-ben temetett el.
Közvetlenül a második világháború után átköltöztek az újonnan alakult járási székhelyre, Szepsibe, ahol a férje járási állatorvos lett. A felkínált magyarországi állást nem fogadta el, mert idős szüleiket nem akarták egyedül hagyni az akkor újjáalakult Csehszlovákiában. A Beneš-dekrétumok következtében a család elvesztette az állampolgárságát és mint hontalanok, a jogokon kívül még sok egyebet is. Hogy férje kenyérkereső maradhasson, reszlovakizálnia kellett. E változás következtében 1948-ban járási állatorvosi állást kapott Nagyrőcén (Revúca), ahol haláláig (1955) élt és dolgozott.
Tamás Ilonka néni férje halála után a gyerekekkel Uzapanyitra költözött, ahol a férje után családi házat és földeket örökölt. Mivel az örökölt föld területe több volt, mint 4 hektár, kulák lett, annak minden negatív következményével (pl. nem taníthatott, mindennemű bevétel nélkül maradtak). 1955-től felnőtt korukig egyedül nevelte két lányát. Volt tanítványai, akik ekkor már szülők voltak, fáradhatatlanul járták a hivatalokat, hogy azok engedélyezzék visszatérését a pedagógusi pályára, és ismét taníthasson, akkor már az ő gyerekeiket. Kiharcolták, hogy 1958-tól ismét taníthatott ott, ahol pedagógusi pályáját kezdte – Nagybalogon a magyar tannyelvű alapiskolában.
1974-ig tanított. Ekkor pedagógusi életműdíjként megkapta a J. A. Komensky díjat és a kiváló pedagógus kitüntetést. A kitüntetést – akkor egyetlen magyarként – a prágai várban vehette át Lubomír Štrougaltól, aki akkor a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke volt.
Aktív élete során sok sikert ért el a Csemadokban folytatott munkája révén. Rendezvényeket szervezett, és több irodalmi színpadi műsort rendezett és állított össze, Nagybalogon és Bátkában több sikeres amatőr színházi produkciónak volt a dramaturgja és rendezője. Egészen 1973-ig a bátkai iskola úttörővezetője volt, ahol több önképzőkört vezetett, például a tánckört, kézimunkakört, polgári védelmi kiképzést, vöröskeresztes kiképzést, bábszakkört, színjátszó kört.
Szerette a gyerekeket, és egész életében csak játszott. Mindig szívesen mesélt a fantasztikus iskolai kirándulásokról. Nyugdíjba-vonulását követően kultúrfelelősként aktívan részt vett a Rimaszombati Nyugdíjas Klub munkájában. Az Orsolyarendi Apácák Magyar Tannyelvű Tanítónőképző Intézetének jogutódjától, az Esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskolától 2001-ben megkapta a Rubin diplomát (70. évforduló), és 2006-ban a Vas diplomát (75. évforduló).
Miután a Rimaszombati Nyugdíjas Klubban egyre jobban éreztették a magyarokkal, hogy ők „mások”, 2001-ben megalakította a Wass Albert Magyar Nyugdíjas Kört. Jelmondatnak azt a Wass Albert idézetet választotta, amelyik kifejezi ragaszkodásukat a szülőföldhöz:
„elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad!”
2006-ban az életműdíjként megkapta a Szlovák Köztársaság Arany Plakettjét. Ugyanekkor, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériumának dicsérő oklevelét.
2011-ben felvette a magyar állampolgárságot. Ezt követően Kárpát-medence szerte ismertté vált. Ugyanis a szlovák állam elvette a szlovák állampolgárságát, s ennek következtében szülőföldjén a saját tulajdonú lakásában cím nélküli idegenként élt.
Élete munkájáért és helytállásáért 2012-től több rangos kitüntetést kapott: a Simonyi Alapítvány Petőfi díját, az Emberi Méltóságért kitüntetést, a Magyar Becsület Rendet, a Pro Probitate – A Helytállásért díjat, Esztergomban a Szent István díjat (2014).
Osztozunk a család gyászában. Ilonka néni emlékét örökre megőrizzük!
Isten nyugosztalja!
Forrás: Homoly Erzsébet, Felvidék.ma
Tamás Ilonka halálára: életműve, áldozatvállalása nemzeti hitvallás
Hosszú élete során kétszer vesztette el magyar állampolgárságát, hol erőszakos, hol ravasz módszerekkel próbálták őt és őshonos magyar sorstársait rákényszeríteni az asszimilációra. Szerencsére ez nem történt meg, de az is tény, hogy több mint százezerrel csökkent a Felvidéken a magukat magyarnak vallók aránya. Dr. Tamás Aladárné 1912. május 16-án született Gömörben, az Osztrák-Magyar Monarchia területén. A legidősebb felvidéki magyar tanítónőként tartottuk számon. Annak szentelte életét és munkásságát, hogy ne tűnjön el a magyar szó arról a vidékről, ahol ezer esztendőn át az édesanyák erre tanították gyermekeiket.
MKP: Életműve azt üzeni számunkra, hogy meg kell maradnunk magyarnak ott, ahol születtünk
“Megrendülve vettük tudomásul Tamás Aladárné Szűcs Ilona halálának hírét. Nemrég még arról szerezhettünk tudomást, hogy az Európai Parlament befogadta az ő és jogfosztott társai ügyében benyújtott petíciót. A 104 éves Ilonka néni örömmel fogadta a hírt, de megjegyezte, nem érti, miért kellett ennyi időt várni a befogadásra, hiszen egyértelmű jogsértésekre került sor. Mindemellett felcsillant a remény: ezúttal érdemi vizsgálat indul.
Tamás Ilonka már nem érheti meg a vizsgálat eredményét. Rendíthetetlen példájával kiállt a felvidéki magyarság jogaiért. Hisszük, hogy Ilonka néni kitartó küzdelmének meglesz a várt gyümölcse.
Számára teljesen természetes volt, hogy a szlovák állampolgársági törvény megszületését követően – csaknem száz esztendős korában – az anyaországi törvény adta lehetőséggel élve felvette a magyar állampolgárságot. Jól tudta, mit vállal, sőt éppen ezért szánta el magát erre a lépésre. A sorozatos jogsértések ellenére sorstársaival együtt folytatta a harcot. Az első beadvánnyal a strasbourgi bíróság nem foglalkozott érdemben, de a másodikat, amelyet Dolník Erzsébet, Kassai Gyula, Fehér István, Gubík László mellett Ilonka néni is aláírt, és Rimaszombatban adott postára, augusztus közepén befogadta.
Ilonka néni a szlovákiai magyarok nemzeti szimbólumává vált. Mindnyájan azt kívánjuk, hogy küzdelme végül eredményre jusson. Elkötelezettsége, hazaszeretete másoknak is erőt sugároz. Életműve azt üzeni számunkra, hogy meg kell maradnunk magyarnak ott, ahol születtünk, és őseink is tették, amit kell.
A Magyar Becsületrendet elsőként kapta meg 2012-ben, ugyanebben az évben pedig a Pro Probitate – Helytállásért Díjat. Ez azt bizonyítja, hogy a nemzet iránti elkötelezettség méltó célt és értelmet adhat életünknek” – írta nekrológjában a Magyar Közösség Pártja.
Semjén Zsolt: Tamás Ilonka életműve, áldozatvállalása nemzeti hitvallás
Tamás Ilonka tanári szolgálata a szlovákiai magyarság nevelésében, és a magyar állampolgárságáért vállalt bátor kiállása példát állított mindenki elé – közölte Semjén Zsolt, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az MTI-vel.
Tamás Ilonka halálhírére reagálva azt írta, hogy a felvidéki magyar nő életműve, áldozatvállalása: nemzeti hitvallás. “Ilonka néni életműve a magyarság iránti hűség és a nemzet határok feletti egysége melletti tanúságtétel” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy szülőföldje állampolgárságát ugyan elvehették tőle “földi hatalmak”, de “mennyei állampolgárságától” soha senki nem foszthatja meg.
Gubík László: Tamás Ilonka egy közösség és két évszázad példaképe volt
A 104 évesen elhunyt Tamás Ilonka egy közösség és két évszázad példaképe volt – mondta Gubík László, a Via Nova ICs elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán. “Tamás Ilonka a 20. században pedagógiai munkásságával alkotott maradandót, hiszen a szlovákiai Gömörben generációk sorát oktatta a “hazaszeretetre, a magyar nyelv és közösség tiszteletére” – mondta Gubík. Hozzátette: Korunkban pedig a felvidéki magyar közösség jogkiterjesztő küzdelmeinek egyik emblematikus alakjává vált. “Tulajdonképpen korunk hőséről is beszélhetünk” – véli.
Forrás: Felvidék.ma
