Vasárnap Komáromban a Tiszti pavilon dísztermében bensőséges hangulatú rendezvényen adták át az idei Pro Probitate – A Helytállásért díjat.
A Borostyán együttes zenés megnyitója után Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, amikor tizenkét évvel ezelőtt a magyar parlamenti képviselők megalapították a díjat, gróf Esterházy János, a bátor, a mindenkor befogadó magyar és a mélyen humánus, keresztény ember előtt tisztelegtek, talán Esterházy János mindig aktuális gondolatait is szem előtt tartva: „Csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait, és amelynek mindig szeme előtt lebeg azok példát adó munkássága.“
Akkor azt hittük, a nagyságában és tartásában példa értékű felvidéki magyar politikus végérvényesen megtalálta méltó helyét a történelmünkben, hogy végérvényesen visszatért közénk, és a szlovák nép is felismeri azt az antifasiszta gondolkodót, aki – bár a magyar kisebbség érdekeit tartotta a legfontosabbnak – soha nem cselekedett más nemzetek ellen. Bíztunk Esterházy végső rehabilitásában, de tévedtünk… „Mégsem mondjuk, hogy Vanitatum vanitas! Sosem nem lehet hiábavaló és mulandó a keresztény erkölcsű, humánus emberi és tisztességes magyar magatartás, gondolkodás- és cselekvésmód.“
Bárdos Gyula beszédében kiemelte, az MKP támogatni fog minden olyan kezdeményezést, amely végül meghozza Esterházy János emberi és politikai rehabilitációját. S hogy méltó utódai legyenek Esterházynak, a Magyar Koalíció Pártja ugyanígy nem mond le a kollektív bűnösség elve alapján meghurcolt többi ártatlan magyar erkölcsi megkövetéséről sem, de a beneši dekrétumok máig tartó hatásainak megszüntetéséről sem. Az MKP vállalja küzdelmet a szlovákiai kisebbségek jogállását biztosító jogszabályokért, az anyanyelv szabad használatáért, hiszen Esterházy János azt hagyta ránk, hogy a földi cselekvésnek sem szabad mulandónak és hiábavalónak lennie.
Az idén a Pro Probitate – A helytállásért díjat Takács András kapta a magyar nemzeti közösség felemelkedéséért végzett népművészeti, tudományos és alkotó munkájáért. Laudációjában A. Nagy László kiemelte, Takács András 50 esztendő felvidéki magyar kultúrájának egyik legmarkánsabb személyisége, meghatározó szerepe volt a magyar népi kultúra és népművészet kiteljesedésében a II. világháború utáni Szlovákiában a kezdetektől napjainkig. Életpályája a szlovákiai magyarságéval azonos. Az ő nevéhez fűződik az első szlovákiai magyar táncegyüttes megalakítása a komáromi gimnáziumban 1950-ben, ő kezdeményezte 1952-ben a népművészeti seregszemlét a pozsonyi várban, ott volt a gombaszögi és a zselízi fesztivál indításánál, az Ifjú Szívek megalakulásánál. Táncmozgalmaz szervezett, intézmények alapításánál bábáskodott, néprajzi gyűjtőutak százain vett részt, lefilmezte, összegyűjtötte a néptáncokat Mátyusföldtől az Ung-vidékig. Sokoldalú munkásságát az vezérelte és vezérli mindmáig, hogy a szlovákiai magyarság elfoglalja méltó helyét a Kárpát-medencei népek közösségében, és ugyanakkor tudjuk elfogadni és tisztelni egymás kultúráját.
1968 után egy évtizedre elnémították, de ő helytállt és kitartott, és amikor újra megszólalhatott, sorra jelentek meg kötetei: A mátyusföldi népi táncok, Gömöri táncok, Csallóközi táncok, majd Jóka falu hagyományos táncai is.
Korábban egy interjúban Takács András úgy fogalmazott: Sodródtam… Munkássága azonban arról tanúskodik, nyoma sincs a sodródásnak. Tudatosan és felelősen vállalta a kihívást, és helytállt, ezért illeti köszönet és elismerés.
A díjazott rövid beszédében megköszönte az elismerést, bár – mint mondta -, az érdem nemcsak az övé, hanem mindazoké, akik segítették a munkáját a néptánckultúra felkutatásában és élővé tételében. A díjátadás helye, Komárom, különös jelentőséggel bír számára, hiszen itt kezdődött fél évszázada a magyar néptánc mozgalom. „Akkor az újra megnyílt gimnáziumban a tanévnyitóra nehéz volt magyar zászlót szerezni, mert a bizonytalan korban senki nem mert ilyet kölcsönadni… ma pedig magyar egyetem működik a városban. Ez örömmel tölt el. Munkásságommal én is ezt az eggyé válást igyekeztem támogatni“ – mondta befejezésül Takács András.
A díjátadó ünnepség Széchenyi István emléktáblájának megkoszorúzásával ért véget.
Forrás: Szabad Újság, 2016/22. szám, május 31., Hernádi Anna
