2021: Duray Miklós

Komáromszentpéteren ma adták át a Pro Probitate – Helytállásért díjat. A felvidéki magyar nemzeti közösség érdekében kifejtett közéleti tevékenységéért és helytállásáért Duray Miklóst tüntették ki.

A mai díjátadón Forró Krisztián, a Magyar Közösség Pártja elnöke köszöntötte Duray Miklóst és a rendezvény további résztvevőit. Duray életútját Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke (MKP) méltatta, aki Duray életútjáról szólva kiemelte a díjazott tudományos, közösségi és jogvédő munkásságát. A méltatást személyes élmények felidézésével színesítette, visszaemlékezett első találkozásukra s arra, hogy már egyetemistaként megragadta őt a Duray Miklós által megfogalmazott krédó: intézményeket kell építeni! Esterházy János példájára építve alapította meg az Együttélést, mint önálló politikai pártot.

Duray Miklós a legnépszerűbb felvidéki magyar politikus volt ekkor, ahogy Berényi fogalmazott: Dunaszerdahelyen akkor is volt foci, de az emberek a szünetben róla beszéltek. S joggal: politikai elítéltként kétszer ült börtönben, szüntelenül építette a felvidéki magyar közösséget, igazi véleményformáló volt, s az emberek ezt felismerték. E hozzáállását mindmáig megőrizte, a legnagyobb kihívások közepette is. „Díjazottunk egy világítótorony” – fogalmazott méltatásában Berényi József.

Duray Miklósnak az MKP megyei képviselői nyújtották át a kitüntetést. A díjátadót a színvonalas kultúrműsor még meghittebbé tette.

A díjazott megköszönte a méltató szavakat, az együttműködést, és mindazoknak a támogatását, akik segítették őt a munkájában. Ami szavai szerint már négyéves korában elkezdődött, amikor édesapja elvitte a helyi Csemadok-alapszervezetbe, ahol akkor a székrakásban segédkezett. „Igaz, az akkori székrakástól a mostani díjátadóig sok idő eltelt, ezért köszönöm, hogy itt lehetek” – fogalmazott Duray Miklós.

A Pro Probitate – Helytállásért díjat az MKP képviselői alapították, elsőként – in memoriam – Esterházy János életútját méltatták vele.

A tavalyi évet leszámítva (akkor a járvány miatt elmaradt) minden évben sor került a díjátadásra.

Forrás: Felvidék.ma

MEGOSZTÁS
ElőzőElhunyt Nagy János szobrászművész