A cseh–szlovákiai magyarság megpróbáltatásai vallási, politikai, kulturális téren, 1938 és 2010 között címen szervezett nemzetközi konferenciát a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközössége (METEM) és a Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány (HEH) Szegeden, a Katolikus Házban.
Zombori István történész, muzeológus, egyetemi tanár, a történelmi konferencia házigazdája köszöntötte a hazai és a határon túlról érkezett résztvevőket, hogy száz esztendő történéseit áttekintve elemezzék a felvidéki magyarság sorsát.
A megnyitóban Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kifejtette:
Minden határon túli magyar közösség sorsa, így a felvidéki magyarság sorsa és identitása is jelentőséggel bír és fontos a kormány számára.
Ezért tart fent kapcsolatrendszert a történelmi egyházakkal, a stratégiai szövetséges magyar párttal, és a civil szervezetekkel, annak érdekében, hogy a felvidéki magyarság megőrizhesse identitását.
Az államtitkár visszaidézte a kommunizmus áldozataira való előző napi emlékezést, és párhuzamot vont a konferencia témájához kapcsolódóan. Elmondta, hogy a felvidéki magyarság tragédiája a háborút követő években kezdődött a kitelepítésekkel, amikor jogfosztottként hagyták el azt a történelmi tájat, ahol ipart, mezőgazdaságot, kultúrát teremtettek. A sors fintora volt, hogy a befogadó állam szemében is gyanús népcsoportként szerepeltek.
„Az utóbbi években a két ország kapcsolatrendszere jelentősen javult, ezen belül a V4-ek összefogása nélkül nehéz lenne a jövőre nézve a történelmi kérdések tisztázása.
Azt gondolom, hogy ezeket a történelmi traumákat csak úgy lehet megoldani, ha mi magunk is igyekszünk a történelmi események hiteles rekonstrukciójára.
Arra törekszünk, hogy azokat, akiket kitelepítettek és azok, akik otthon maradtak, minél közelebb tudjuk hozni, illetve a két ország politikai rendszerében a két kormány között olyan kapcsolatokat tudjunk kialakítani, melyeknek köszönhetően ezeket a történelmi folyamatokat egyszer és mindenkorra le tudjuk zárni” – mondta a nemzetpolitikai államtitkár.
Várszegi Asztrik püspök, nyugalmazott főapát Stefánia főhercegnő és a Pannonhalmi Főapátság kapcsolatát ismertette a hallgatósággal. A főhercegnő, Lónay Elemér feleségeként Magyarországon élt. Egyik birtokukat, Oroszvár községet az 1947-es párizsi békeszerződésben Csehszlovákiához csatolták. Az 1920-as trianoni határ az Oroszvár és Pozsonyligetfalu közötti Köpcsény kataszteri területén húzódott, Oroszvár 1947-ig Magyarországhoz tartozott. 1947-ben a csehszlovák állam a Beneš-dekrétumok alapján elfogadott törvényre hivatkozva elkobozta a „magyar nemzetiségű belga királyi hercegnő” ingatlanjait. Valószínű, hogy a csehszlovák hatóságok az elkobozhatóság érdekében minősítették a belga királyi család tagját magyar (azaz ellenséges) nemzetiségűnek. De ekkorra az ingatlanok tulajdonosa már nem az elhunyt hercegi pár, hanem a jogos örökös, a Pannonhalmi Főapátság volt.
A Csehszlovákia által jogtalanul elkobzott magyar egyházi tulajdon visszaszerzését a jogos örökös, a Pannonhalmi Apátság, 2003-tól a jogutód államban, Szlovákiában a mai napig nem tudta érvényesíteni, annak ellenére, hogy mindent megmozgatott a jogtalanság jogosra változtatásának érdekében.
Somorjai Ádám OSB, emeritus vatikáni levéltáros a komáromi bencés rendház 1920 utáni sorsát ismertette a hallgatósággal. Az 1989-ben megélt változást a „csodák évének” nevezte, mely a jövőre nézve biztató volt, és reményt adott arra, hogy rendeződik a bencés rend sorsa, így a történelmi Komárom városában fekvő bencés rendház ügye is. A jogorvoslat keresése eljutott minden illetékes szervhez, ám mindennek ellenére a komáromi bencés rendház nem került vissza a pannonhalmi rendház tulajdonába.
Molnár Imre, a Magyar Kulturális Intézet igazgatója, Esterházy-kutató történész Gróf Esterházy János mártíriumának kiteljesedése címen tartott előadást. Emlékeztetett a keresztény politikus munkásságára, és bemutatott néhány Esterházy-ereklyét, mely egyértelműen rávilágít az ő keresztény értékrenden nyugvó politikájára.
Esterházy miden esetben a kereszténységből kiindulva folytatta politikai tevékenységét, mondta el beszédeit, folytatta tárgyalásait.
Élete vértanúságával, mártíromságával tett bizonyságot hite és a felvidéki magyarság mellett. „Minden szava, melyet politikusként elmondott, máig aktuális, az ő mély hite, keresztény meggyőződése azt az utat mutatja, hogy a kisebbségi kérdéseket és a jogi kérdéseket nem lehet a hit kérdésétől elválasztani. A magyar sors a Kárpát-medencében soha nem volt mentes az áldozathozataltól, melyet nekünk is vállalni kell” – mondta Molnár Imre.
Dániel Erzsébet, a Limes-Anavum Regionális Honismereti Társulás elnöke A szülőföld megtart, avagy az Alsó-Garam mente sorsfordulói címen ismertette az 1938 és 2010 közötti időszakot, melyet civil emberként vázolt fel. Idézte szűkebb szülőföldje sorsfordító korszakait, az apró falvak és Párkány határváros életének mozzanatait. Beszélt az egyetlen, 70 éve működő civil szervezetről, a Csemadokról és annak máig megtartó erejéről. Beszélt a folyamatos támadásokról, a vallásüldözésről, az 1989-es „kulcscsörgetésről”, az 1994-es komáromi nagygyűlésről, a sokszor felcsillanó reményről, csalódásokról, valamint a mai napok küzdelmeiről és sikereiről.
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott Európa, mint a jogszűkítések terepe – különös tekintettel a felvidéki magyarokra címen tartott előadást. A konferencia nevében üdvözletét fejezte ki a 70 éves Csemadoknak, és minden egyes tagjának, tudva, hogy a felvidéki magyarság körében az identitás megtartásában, a hagyományok éltetésében jelentős szerepet vállalt és vállal.
Szlovákiában az alkotmány a kisebbséget nem ismeri el tényezőként – mondta Szili Katalin, majd beszélt azokról a törekvésekről, melyek a Beneš-dekrétumok hatályon kívül helyezéséről kerültek az EP elé. Több határozatot ismertetett, köztük az 1483/2007 számút, mely így szól:
„A szlovák parlament 2007. szeptember 20-án fogadott el egy határozatot, mely a II. világháborút lezáró politikai és törvényi rendelkezések sérthetetlenségét, megváltoztathatatlanságát mondja ki. (A Csehszlovákiát képviselő szervek és a Szlovák Nemzeti Tanács háború utáni határozatai nem eredményeztek diszkriminációt, s ma is alapnak tekinthetők és nem eltüntethetők újabb szabályokkal, a határozatok által létrehozott jogi és vagyoni viszonyok megkérdőjelezhetetlenek, sérthetetlenek és megváltoztathatatlanok.) 2012. május 22-én petíció (0070/2012) kérte a fenti határozatok hatályon kívül helyezését vagy Szlovákia uniós tagságának felfüggesztését, s tájékoztatást kértek a Bizottságtól.
A válasz: Nem uniós jog végrehajtását érinti. Az uniónak nincs hatásköre a beavatkozásra.
A Beneš-dekrétumok úgynevezett történelmi szabályok, a csatlakozás előtt születtek, következésképpen nincs az uniós joggal ellentétes hatásuk.”
A politikus beszélt az őshonos kisebbségek jogairól, az alapvető emberi jogokról, és reményét fejezte ki az EP-választások utáni pozitív változásokról.
Szesztay Ádám történész az 1956-os történések hatását elemezte a felvidéki magyarság köreiben. Elmondta, hogy életének különböző pályaszakaszaiban volt alkalma betekinteni a Csemadok archívumaiba. Beszélt a megfélemlítésekről, melyek a jogfosztottság értelmében érték a felvidéki magyarságot, az eltitkolt megmozdulásokról, és mindarról, ami a közvéleményben nem jelent meg. Kiemelte a Csemadok szerepét, melyet egyedülállónak tart Európában, hiszen a politikai rendszer nyomása mellett is működött és őrizte a nemzet identitását, és 70 év után is működik.
Géresi Róbert református püspökhelyettes A felvidéki magyar reformátusság élete a kommunista diktatúra kezdetén címen tartott előadást. Beszélt a kitelepítéseket követő veszteségekről, a konfiskálásokról és az egyházüldözésről. Mindezek mellett megcsillantotta a reményt, ismertetve a református egyház jelenlegi szerepét, a megújulás lehetőségét, azt a tevékenységét, melyet folytat a nemzeti és keresztyén örökség megmentése és továbbadása értelmében.
Puskás Imre volt helyettes államtitkár (2014-2018), aki jelenleg jogászként dolgozik, ismertette a Rómer Flóris terv eredményeit a Felvidéken. Az „Ideje az építésnek” mottó alapján indította el Magyarország Kormánya 2015-ben a tervet, melynek a külhoni magyar vonatkozású épített örökség feltárása, megóvása és megismertetése a célja. A program lebonyolítását végző Teleki László Alapítvány az elmúlt három évben több mint száz műemlék felújítását és rekonstruálási munkálatait koordinálta Muraköztől Erdélyen át a Felvidékig. Számos református és katolikus templom, felvidéki kastély és történelmi emlék újult meg az alapítvány közreműködésével.
Jelenlegi legnagyobb beruházása a borsi Rákóczi-kastély elmúlt év őszén megkezdett felújítása, mely 805 millió forint támogatással valósul meg. II. Rákóczi Ferenc szülőhelyének felújítását Puskás Imre erkölcsi és érzelmi kötelességnek is nevezte.
Zárszóként Várszegi Asztrik megköszönte a konferencia megszervezését és az előadók közreműködését. Zombori István értékelte a konferenciát, mely kimerítette a témaköröket. Anyaországi és felvidéki előadók: egyházi méltóságok, történészek, civilek, politikusok mindnyájan egy célt emeltek ki előadásaikban. Leszögezte azt, hogy az előadások alapján a konkrét történelmi tényektől kezdődően a még tisztázásra váró feladatokig, csak a nemzeti és a keresztény gyökerek őrizhetik meg a felvidéki magyarságot identitásában, a szülőföldön való megmaradásában.
Zombori István ígérete szerint fél év múlva könyv formájában is napvilágot lát a konferencia anyaga.
Forrás: Berényi Kornélia, Felvidék.ma
