Dobos László előtt is tiszteleg a jubiláló Versünnep Fesztivál

Dobos László emléktáblája Királyhelmecen (Fotó: Tökölyi Angéla/Felvidék.ma)

A nemzeti összetartozás évének jegyében hirdetik meg a 2020-as Versünnep Fesztivált – hangzott el az eseményről tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

Kolti Helga, a rendezvényt szervező, jövőre 15. jubileumát ünneplő Versünnep Alapítvány elnöke elmondta: a Versünnep Alapítvány 2005-ben indult útjára, hogy népszerűsítse a magyar nyelvet és a magyar nyelven születő irodalmi alkotásokat. Kiemelte: a Versünnep már nemcsak a professzionális művészeknek ad lehetőséget a találkozásra, hanem a civilek számára is. Kezdetekben csupán vers- és prózamondás kategóriában lehetett jelentkezni a versenyekre, de hét éve a társművészetek előtt is megnyitották az utat.

Elmondta:

a nemzeti összetartozás évének jegyében meghirdetett 2020-as Versünnepen kiemelt figyelemmel fordulnak a jövőre 80. születésnapját ünneplő Tolnai Ottó és Domonkos István alkotásai felé. Emlékeznek Dobos László (1930-2014) felvidéki íróra, Reményik Sándor (1890-1941) erdélyi költőre és Sáfáry László (1910-1943) kárpátaljai költőre.

Mellettük Szabó Lőrinc (1900-1957) születésének 120. évfordulójára, Faludy György (1910-2006) születésének 110. évfordulójára, Csoóri Sándor (1930-2016) születésének 90. évfordulójára, valamint Bella István (1940-2006) születésének 80. évfordulójára emlékeznek – tette hozzá. Elmondta: a professzionális művészek számára a jelentkezés határideje 2020. január 20., az elődöntőket februárban és márciusban tartják magyarországi és határon túli helyszíneken. A döntőt 2020. április 5-én, a budapesti Nemzeti Színházban rendezik meg, a tervek szerint egész napos programmal várják az érdeklődőket.

A hivatásos előadók és művészeti egyetemek, szakirányú oktatási intézmények 19. életévüket betöltött hallgatói vers- és prózamondás, énekelt és megzenésített vers, film- vagy képzőművészeti alkotás és slam poetry kategóriában indulhatnak. Egy nevező több kategóriában is jelentkezhet. A jövő évi Versünnep zsűrijének elnöke Eperjes Károly színművész lesz.

Kiemelte, hogy a civil versenyzők jelentkezését folyamatosan várják.

A fesztivál programjához bármikor kapcsolódhat bármely hazai és határon túli iskola vagy civil szervezet, jelentkezésével vállalva egy amatőr versmondó verseny megrendezését.

A szervezők biztosítják egy szakember delegálását az adott zsűribe. A verseny időpontját minden intézmény maga határozhatja meg.

Mint elmondta, a legjobbak nemzetközi seregszemlén vehetnek részt június 6-án a Pesti Vigadóban, ahol jutalmakban részesülnek és szakmai továbbképző táborban is részt vehetnek a zsűri döntése alapján. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára kiemelte: az MMA a trianoni békeszerződés 100. évfordulójához kötődően, a nemzeti összetartozás évének keretében számos programot szervez. A jövő évi Versünnep Fesztivál több olyan szerzőt is középpontba helyez, aki a döntés előtt vagy után született a történelmi Magyarország elcsatolt területein – emelte ki.

Mint az eseményen elhangzott, a Versünnep Alapítvány együttműködő partnerei között van a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Színház mellett az Anyanyelvápolók Szövetsége, a Bánffy György Kulturális Szalon, a Magyar Írószövetség, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Petőfi Irodalmi Múzeum. Az eseménysorozat támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap és a Forrás Galéria. A részletes versenykiírás a www.versunnep.com oldalon található meg.

(MTI)