KOMÁROM, KASSA. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége az idén Albert Sándort, a Selye János Egyetem alapító rektorát tüntette ki a Felvidéki Magyar Pedagógus Díjjal. Portálunk sokrétű munkásságáról, új könyvéről, a hazai oktatásügyi reformtervezetről és az alapiskola beíratásokról is kérdezte a neves oktatásügyi szakértőt.
– Áder János köztársasági elnök korábban a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével, a Magyar Közösség Pártja, illetve a felvidéki magyarság pedig Pro Probitate – Helytállásért díjjal ismerte el sokrétű munkásságát. Mennyiben jelent mást a hét végén a Pedagógusszövetségtől Rozsnyón kapott Felvidéki Magyar Pedagógus Díj, miként fogadta, hogy munkáját így értékelték?
– A Felvidéki Magyar Pedagógus Díjat a hazai szakma képviselőitől kaptam az elmúlt fél évszázad során a pedagógia terén különböző szinteken, bel- és külföldön végzett szakmai munkámért. Emiatt különösképpen jól esett ez a megtiszteltetés. Köztudott, hogy többféle iskolaalapítás is fűződik a nevemhez, amelyeket vélhetően a szakma is sikerekként könyvel el. Például a ´90-es évek elején a kassai Ipariban módosítottam az ottani oktatás szerkezetén: munkatársaimmal a Kereskedelmi Akadémia, valamint holland segítséggel a három és féléves felsőfokú képzés kiépítésére vállalkoztam az Iparin belül. 1997-ben a Kassai Műszaki Egyetem meghívásának eleget téve a mérnök-tanárképzést biztosító tanszék kiépítésén dolgoztam, sikerrel. Majd 2002-ben némi kitérőt téve a nagypolitikába kerültem, s a parlamenti munkám legfontosabb részének a Selye János Egyetem megalapítását tartottam. Jelen voltam a felvidéki magyar egyetem bölcsőjénél, a vonatkozó törvénytervezet kidolgozásánál, és én voltam annak az előterjesztője is. Majd Fronc oktatási miniszter úr megbízott az egyetem kiépítésével, s az intézmény alapító rektorává neveztek ki. A későbbiekben pedig szintén többedmagammal együtt létrehoztam az akkreditált alap- és középiskolai pedagógus-továbbképzésekkel foglalkozó, komáromi székhelyű Felnőttképzési Intézet közhasznú társaságot, s ma is ezt az intézetet vezetem. Kollégáimmal ellátogatunk az egyes régiókban működő iskolákba, ami ugyan elég fárasztó, de ezt is nagyon szeretem csinálni. Azért is, mert így belelátok a napi műhelymunkába, a közoktatás egyes folyamataiba, másrészt megismerhetjük az iskolavezetők gondolkodásmódját.
– A nemrég megjelent Fél évszázad a katedrán című könyvében is a szakmai ismeretei, tapasztalatai egy részét foglalta össze. Milyen tanulságokkal és példákkal szolgál ez a munka?
– Ezt a könyvet elsősorban nem életrajzi könyvnek szántam. Inkább az eddigi tevékenységemből és tapasztalataimból kiindulva azt próbáltam megfogalmazni, hogy mit jelent, mit takar a jó pedagógus és a jó iskola szókapcsolat. A kötet néhány előremutató iskolaszervezési elképzelést is tartalmaz, főként a sikeres finnországi és lengyelországi oktatási reformokra alapozva. Mivel a lányom a kanadai (brit columbiai) oktatásügyben dolgozik, ezért odakinn gyakran megfordultam, megismertem az ottani rendszert, és a nálunk szintén használható pozitívumokat is bemutattam a könyvben. Foglalkozom az egésznapos és alternatív iskolákkal is. Az utolsó fejezet a hazai és külföldi jó gyakorlatokról szól. Ennek kapcsán három magyarországi és tizenegy hazai programot mutatok be. Például az egyik a romák felzárkóztatásával foglalkozik, a másik egy egyéni tantervek szerint működő budai iskolát mutat be, a harmadik pedig az ún. egésznapos iskola tapasztalatait összegzi.
– A rozsnyói pedagógustalálkozón is foglalkoztak a szlovákiai oktatásügyi reformtervezettel. Mit tart a tervezet legnagyobb előnyeinek és hátrányainak?
– Alaposan áttanulmányoztam a reformtervezetet, amely szerzőinek a többségét, illetve a gondolkodásmódjukat is ismerem. Úgy vélem, hogy a XXI. századnak megfelelő anyagot készítettek el. A szerzők egészen másféle gondolkodásmódot, filozófiát igyekeznek behozni a hazai poroszos közoktatásba, mint amilyen azt manapság jellemzi. A súlypont átkerül a tanításról a tanulásra, a tananyagról a gyermekre. Olyan dolgokat fogalmaz meg, ami teljes mértékben megváltoztatná a pedagógus szerepét. Ezt a változást már a pedagógusképzésnél is figyelembe kell venni, ami óriási kihívást jelent a pedagógiai karok részére. A pedagógus a tananyag közvetítése helyett a gyermek tanulásának a szervezőjévé válik, miközben segíti az ismeretei gyarapítását. Ehhez az kell, hogy a tanítást individualizáljuk. Abból kiindulva, hogy minden gyermek más, illetve másféle szociális környezetből való, azt le kell bontani az egyes személyekre, azaz mindenkit másként kell vezetni a tanulás során. A szülőkkel együtt kell megbeszélni, hogy a gyermek éppen hol tart, számára milyen haladást biztosító utat lehet kijelölni. Meg kell szabni, hogy 4-5 év alatt mi mindent kell elérnie. Egy megszabott időszakban a tehetségek gondozásán kívül azokat a gyerekeket is fel kell zárkóztatni, akiket manapság még nem sikerül. Változás nélkül ez utóbbiakat a szociális rendszernek kell majd eltartania, mert nem sikerül elhelyezkedniük… A reformtervezet az úgynevezett újszerű oktatási módszerek – például problémamegoldó oktatás, projektmódszer, kooperatív oktatás, illetve két egyenrangú pedagógus részvételével zajló teamoktatás – alkalmazását feltételezi. Továbbá nem tanéveket említ, hanem az oktatást szemeszterekre bontja, azaz párhavonta változnának a tantárgyak, s ekképp nem válnának unalmassá a diákok számára. A tervezet nem tanítási órákról szól, hanem blokkosít: a 45 perces tanítási órákat két-háromórás blokkok váltanák fel, ezért a gyereknek egy napra csak két-háromféle tantárgyból kell majd készülnie. Mindezek az elemek világszerte sok iskolában már jól beváltak, ezért érdemes azokat átvennünk. A reformokhoz valós politikai akaratra, elegendő pénzre, megfelelő törvényi hátterekre és más szemléletű pedagógusokra van szükség.
– Ön többször is hangoztatta: inkább a kevesebb, ám nívós, mint a túl sok, de gyengébb minőségű oktatást nyújtó iskola híve. Ez a szemlélet azonban iskola-összevonásokat, központosítást eredményezhet, s ezt vannak, akik vitatják. Továbbra is kitart az álláspontja mellett?
– Senkinek sem kell mindjárt árulónak tartani azt, aki iskola-összevonásokról beszél, ehelyett inkább az indítékokat kell alaposan átgondolni. Peter Krajnňák oktatási államtitkár Rozsnyón is kimondta: bizonyos diáklétszám alatt a jövőben nem érdemes megtartani némely iskolákat, mert azok finanszírozhatatlanná válnak. Ezzel a kényes kérdéskörrel mindenütt helyi szinten, az illetékes önkormányzatok képviselőinek és a szülőknek a bevonásával kell foglalkozni. Ma is azt vallom, hogy főként a szakközépiskolák esetében azok központosítása főleg szakmailag sokkal előnyösebb lépés lenne. Például Magyarországon már több mint 70 szakképzési központ működik, amelyeknek köszönhetően nagyon rugalmasan lehet váltani a különféle szakmákat. Persze nemzetiségi iskolahálózat esetében többféle szempontot kell figyelembe venni. Az alsó tagozaton minden még valamiképp finanszírozható iskolát meg kell hagyni, ám a felső tagozat esetében több helyen elképzelhetőnek tartanám a kistérségi iskolák kialakítását. A reformtervezet a szakiskolák esetében háromféle lehetőséget kínál fel. Az egyik a ma alkalmazott gyakorlat, a szakközépiskola csak egy szakmára készíti fel a diákokat. A másik modell a duális képzés, amely során együtt van az iskolai elméleti képzés és az üzemi gyakorlati képzés, de ez csak egyetlen szakmára készít fel. A harmadik esetében pedig az érettségi vizsgákig egy nagyon erős általános szakmai alapozás folyik, majd az 5. évfolyam keretében egy-egy szakmára felkészítő speciális szakmai ismereteket lehetne szerezni, például duális képzés formájában. Nos, én ennek az ún. angolszász modellnek vagyok a híve.
– Végül az alapiskolai beíratások idején milyen megszívlelendő tanácsokkal szolgálna a szülőknek és az iskolaigazgatóknak?
– A szülőknek mindenképpen azt ajánlom, hogy a magyar gyerekeket magyar tannyelvű alapiskolákba írassák be. Az általam látott komáromi, gútai, érsekújvári… friss beíratási adatok azt mutatják, hogy idén sok helyen többen választottak magyar iskolát gyermekeiknek, mint az előző években. Sajnos Gömörben és Kelet-Szlovákiában már csöppet sem ilyen rózsás a helyzet. Hangsúlyoznám: egyre kevesebb szülő íratja be a gyermekét csak azért magyar tannyelvű iskolába, mert az magyar. A többség azt is elvárja, hogy a magyar iskola jó színvonalú és jó minőségű iskola legyen. Legalább ugyanolyan jó és sikeres legyen, mint a helyi szlovák tannyelvű iskola. Ha jó, nívós iskoláink lesznek, akkor nem lesz gond a felvidéki magyar alapiskolák beíratási mutatóival, a szülők szívesen választják majd azokat, hiszen a legjobbat akarják gyermekeiknek.
Forrás: Hírek.sk, – miskó-
