KOMÁROM. Az öt évvel ezelőtt 83 évesen elhunyt legendás hírű, ellenzéki nézeteit az előző rendszerben is nyíltan vállaló felvidéki pedagógusra és kultúrmunkásra, Gáspár Tiborra emlékeztek tisztelői augusztus 14-én este a komáromi református temetőben álló síremlékénél, amelyen Ady Endre sorai olvashatók: “Én magyar daccal ébren voltam akkor, amikor mindenki aludt“.
Tanítványaként is csodáltam Gáspár Tibort, a magyar nyelvet és irodalmat, valamint történelmet rendhagyó módon, tiltott magyarországi könyvekből is bátran tanító tanár urat az általa végzett pedagógiai-léleképítő munkásságáért. Tudatosítva: ez a két tantárgy a kisebbségben élő nemzetrész megmaradásának alapjait jelenti. A valós ismeretek átadásán túl magyarságtudatra és mindenkori helytállásra is nevelte diákjait. A tanítás után pedig rendezőként akár estig is szívesen foglalkozott a hazai magyar színpadi mozgalomban fogalommá vált gimnáziumi irodalmi színpad tagjaival, továbbá a vers- és prózamondókkal. Arra sem sajnálta saját idejét, hogy a kevésbé jó képességű diákoknak ingyenes pótórákat tartson nyelvi kabinjában, hiszen nem e fiatalok rossz érdemjegyekkel történő büntetése, hanem ismereteik gyarapítása volt a célja.
Feledhetetlenek a március 15-i és október 6-ai könnyáztatta megemlékezésekkel párosuló, rendhagyó tanítási órái, s örökre eszünkbe-szívünkbe vésődtek az 1989-es bársonyos forradalom nagyszerű retorikai képességekkel rendelkező szónokának bátorító szavai. Később nyugdíjasként is számos nemzeti ünnepségen osztotta meg magvas gondolatait a jelenlevőkkel. Újságírói pályám kezdetén Babits Mihály „Vétkesek közt cinkos, aki néma” szavaival hívta fel figyelmemet a tollforgatók felelősségére, és későbbi találkozásaink alkalmával gyakran megvitattuk az anyagi és egyéb gondokkal küszködő felvidéki magyar média áldatlan helyzetét. A Magyar Közösség Pártja (MKP) parlamenti képviselői által adományozott Pro Probitate – Helytállásért-díj átvételekor magyar képviselőinknek azt kívánta, hogy emeljék fel a közösséget az asszimilációból a megmaradás magasságára, azaz “teljesüljön Kölcsey álma: a bőség és a víg esztendő”.
A Hírek.sk kezdeményezésére a tanár úr halálának 5. évfordulóján több hajdani diákja, kollégája és további tisztelője virágokkal érkezett a komáromi református temetőbe, ahol Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója az általa irányított intézmény igazgatósága, tanári kara és diáksága nevében beszéddel tisztelgett Gáspár Tibor emléke előtt.
„ Gáspár Tibor 1928. április 25-én született Kulcsodon. Mindig nagy-nagy szeretettel beszélt a családi fészekről. Édesapja református lelkész volt, akitől a könyvek szeretetét örökölte, édesanyja pedig háztartásbeli volt, és nagyon szépen zongorázott, tőle pedig a művészetek, így a színház szeretetét is örökölte. Életének másik fontos állomása Pápa volt, amely református kollégiumában dédapjához, nagyapjához és édesapjához hasonlóan 1939-től 1948-ig tanult. Büszkén emlegette, hogy dédapja Petőfi Sándornak és Jókai Mórnak volt a diáktársa. Majd a hontalanság éveiben hazajött, s a pozsonyi bölcsészkaron magyar nyelv-történelem szakon végzett, aztkövetően 1955-ben lett az akkor még 11 éves középiskolaként működő Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium tanára. 46 évig, azaz 2001-ig állt a katedrán, s az idő alatt közel 5 ezer diákja volt. 1959-ben újraindította az irodalmi színpadot, amelyben közel 30 év alatt 1 500 diákja szerepelt. 64 tanítványa ért el kiemelkedő eredményeket, azaz 1-3. helyet az országos szavalóversenyeken. 62 összeállítás, lírai oratórium és diákjáték fűződik a nevéhez“ – ismertette a tanár úr életútját.
Majd hangsúlyozta: nagyon sok kitüntetést kapott, amelyek közül megemlítette a legjelentősebbeket.
„Komárom város önkormányzata Pro Urbe díjjal, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Czabán Samu-díjjal jutalmazta őt. A Magyar Közösség Pártja (MKP) parlamenti képviselői frakciója Pro Probitate – Helytállásért-díjat adományozott neki. A rendszerváltás után érdekes módon a szlovák oktatási minisztérium is felfigyelt tevékenységére, s megkapta a pedagógusoknak a tárca által adható legmagasabb elismerést, a Nagy Szent Gorazd-díjat. Az 1956-os bátor cselekedeteiért 2011-ben posztumusz Tóth Ilona-díjban részesítették őt. Egyik kedves diákja a következőképpen fogalmazta meg tanítási módszerét: nem számon kért, hanem mindig adott: emberséget, magyarságunk megélését, tisztességet“ – fejtette ki Andruskó.
Azt is felidézte, hogy Kustyán Ilona volt gimnáziumi igazgató-helyettes Gáspár Tibor halála előtt pár hónappal egy utolsó interjút készített vele. Abban a tanár úr a következőket fogalmazta meg: „Összetartásra, egységre, a gyermekáldás növelésére, oktatási és kulturális intézményeink jó szinten tartására, szilárd akaraterőre, bátor helytállásra, egymás iránti tiszteletre van szükségünk. A történelem nagy tanulsága, hogy azok a közösségek, amelyek széthúznak, belső ellentétekben vergődnek, folyamatosan elsorvadnak, majd elpusztulnak. Viszont az összetartó, egységbe kovácsolódott közösségek olyan erősek, hogy még a vereségből is fel tudnak emelkedni, talpra tudnak állni, s tovább tudják építeni a megmaradás útját. Nekünk is most már nem múlton kell keseregni, hanem szilárd egységben jövőt kell építeni“.
Beszéde után a gimnáziumi igazgató portálunknak azt is elmondta, hogy 1983-87 között volt komáromi gimnazista, és „Gazsi Tanár Úr“ is tanította-nevelte őt. „Nagyon kedveltem őt, és nagy hatással volt rám. Később, amikor ugyanabban az alma materben kezdtem el tanítani, tőlem idősebb tanárként sokat segített nekem, megosztotta velem szakmai tapasztalatait, és olyan jótanácsokkal látott el, amelyeket érdemes volt megfogadnom“.
A meghitt hangulatú összejövetel végén további jelenlevők is szívesen osztották meg a Gáspár tanár úrral kapcsolatos gondolatait a Hírekkel.
Boráros Imre, Kossuth-díjas színművész, a Jókai Színház Örökös tagja elmondta: „Azért vagyok most itt, mert a tanár úr olyan európai ember volt, aki minden korban, illetve helyzetben kialakította és bátran vállalta is a saját véleményét. Ki mert állni a jó ügyekért, a pártfogására méltó emberekért, a felvidéki magyarságért. Nagy űrt hagyott maga után, állandóan érezzük a hiányát. Napjainkban is hozzá hasonló sok helytálló EMBERRE lenne szüksége magyar közösségünknek“.
Petrécs Anna színművész, a Jókai Színház Örökös Tagja hozzáfűzte: „Mivel én közgazdasági középiskolába jártam, nem lehettem Gáspár tanár úr tanítványa. Miután a Magyar Területi Színházhoz (MATESZ) kerültem, megismerkedhettem vele. Mindig nagy egyéniségnek és fantasztikus embernek tartottam. Hallomásból tudom, hogy milyen nagyszerű tanár volt, s a hallottakról a jeles írók által leírt tanárgyéniségek jutnak eszembe, akiknek saját bevallásuk szerint elsősorban azt köszönhették, hogy a számukra megfelelő pálya felé irányították őket. Sajnos, manapság már egyre kevesebb van az ilyen kiváló magyar pedagógusokból, akiket a diákjaik egész életükön át emberként is a saját példaképüknek tarthatnak“.
Kiss Péntek József, a komáromi Ipari Szakközépiskola tanára, irodalmár, rendező megjegyezte, hogy mivel nincs idő és lehetőség a számtalan Gáspár tanár úrral kapcsolatos emléke felidézésére, röviden így foglalná össze a lényeget: szerencséjének tartja, hogy ő nem csak a tanára, hanem a gimnáziumi irodalmi színpaduk vezetője-rendezője is volt.
„Engem nem is annyira a műkedvelő színészkedés, mint a rendezői munka érdekelt, ezért több időt töltöttem mellett, mint a színpadon. Rengeteg értékes dologgal ajándékozott meg engem. Elsősorban emberséggel – páratlan emberi tartás sugárzott minden megnyilvánulásából. Bár az én diákkoromban számos nagyszerű tanáregyéniség oktatott a komáromi gimiben, akikre nagy tisztelettel emlékszem vissza, számomra mégis mindig ő volt a nagybetűs TANÁR. Személye talán azért is él bennem olyan elevenen, mert nekem éppen magyar nyelvet tanított, ami engem különösképpen érdekelt. Az érettségi vizsgám és a katonai szolgálatom letöltése után fokozatosan egyre mélyebb barátsággá vált a hajdani tanár-diák-viszonyunk. Mélységes tisztelettel fogadtam az ajánlatát, hogy tegeződjünk, s amikor öregdiákként néha ismét magázni kezdtem, mosolyogva figyelmeztetett a tévedésemre. Hosszú évtizedeken át nagyon sokat tanultam tőle, s amíg élek, köszönettel tartozom neki“ – tudatta olvasóinkkal.
Keszegh István nyugalmazott gimnáziumigazgató is elárulta: mindig Gáspár Tibor volt az az ember és tanár, akire állandóan felnézett, miközben nagyon szerette őt.
„Nagyon jól tudta azt, hogy miként kell bánni a diákokkal, és hogyan kell megszerettetni velünk a történelmet és a magyar nyelvet. Oly´módon adta át az ismereteit, hogy az általa tanított tantárgyakat nem lehetett nem tudni. Élveztük az óráit, és mindig olyan egyéniségnek tartottuk őt, akire fel lehet nézni: a tanárok tanára volt. Bár hallottunk arról, hogy előfordult: a magyarságért való kiállása miatt rendőrök vezették ki őt a tanítási óráiról, de sosem akarta áldozatként feltüntetni magát. A szocializmus éveiben szinte természetesnek tartotta, hogy aki nem akart az akkori elvárásoknak megfelelni, annak számolnia kellett a következményekkel. A politikai hitvallása miatt folyamatos rendőri zaklatásnak kitett “Gazsi Tanár Úrnak” az iskola volt az otthona. Később kollégaként is mindig nagyon pozitívan viszonyult hozzám, és ha helyi Csemadok-elnökként felkértem őt valamire, szívesen besegített a különféle műsorok összeállításába, a magyarságtudat-erősítő rendezvények megszervezésébe. 1985 – 1991 között a komáromi gimnázium igazgatójaként dolgoztam, s akkoriban sem volt semmiféle súrlódás köztünk. Sőt, mint megtudtam, többek között neki is köszönhettem azt, hogy többedmagával kiharcolta: személyemben végre egy kommunista párton kívüli volt diákjuk legyen a gimnázium igazgatója. Több hajdani tisztelőjével együtt évközben is ki-kilátogatok a sírjához, hiszen akire emlékezünk, az továbbra is köztünk él…“ – magyarázta az egykori iskolaigazgató.
Forrás: Hírek.sk, – miskó –
